Az esemény véget ért.
Nemcsak diákokat és fiatalokat, de a legkisebbeket is megszólítja az UFF. Öltözz jelmezbe a meglepetésért.
A Városi Korcsolyapályán zajló esemény programja rendszerint két részre oszlik: a délelőtt a kicsiknek, a délután pedig a nagyobbaknak szól.
Az előző években a Jégkarneválon a gyerekek az iskolában, napköziben kapott Jégkrajcárokat válthatták be teára és zsíros kenyérre, idén pedig a jégen korcsolyázó UFF-os diákok fogják meglepni majd az ügyes korcsolyázókat ajándék krajcárral.
A délutáni programban már a nagyobbaké a főszerep, 4-5 fős csapatok korcsolyás vetélkedőjével zárul a program. A versenyzők emléklapot kapnak és ajándékcsomagokat nyerhetnek.
Fontos tudnivaló, hogy, akik jelmezben érkeznek, díjmentesen léphetnek be a pályára, a civilekre a jégpálya általános díjszabása érvényes ezen a napon is: felnőtteknek 5, míg gyerekeknek 4 lej a beugró.
A meglepetéseket is tartogató karneváli korcsolyázás február 11-én, szombaton délelőtt 10 órától kezdődik és este 9 óráig tart.
uh.ro